A Blizzard szerint az idei BlizzCon expón új Overwatch pálya sem kerül bemutatásra

2018. október 24.
4.2491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kezdenek komoly kétségeink lenni az idei BlizzCon expó kapcsán, lévén a Blizzard csak akkor rendezett korábban ilyen eseményt, ha volt bejelenteni valója, azonban mint kiderült, az Overwatch részéről sem várhatjuk új pálya bemutatását.
 

Ez azért különösen aggasztó, mert a Blizzard korábban kiemelte, hogy a Diablo-sorozat új részét sem most kívánják bemutatni - a franchise jövőjéről ettől persze még hallhatunk -, és úgy tűnik, az Overwatch kapcsán sincs különösebb jelenteni valójuk, de azért persze ezen a téren még reménykedhetünk meglepetésben.

A dolog egyébiránt azért különös, mert a korábbi BlizzCon expók során már két pályát is bemutatott a Blizzard az Overwatch-hoz, ezáltal az Oasis és a Blizzard World is az eseményhez kapcsolódott, idén azonban megtörik ez a hagyomány. Jövő hétvégén viszont úgyis kiderül, hogy mit tervezett ehelyett a csapat!
Overwatch részéről sem várhatjuk új pálya bemutatását.'>
2 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 2 hónapja és 22 napja

NA!
Azért akkor a 29. hősről leránthatnák a leplet! röhögő smiley
Annak örülnék, vagy egy képregénynek vagy Animated Short-nak. mosolygó smiley

válasz erre

Gólem

7 éve, 2 hónapja és 22 napja

Na ez meglepő. meglepett smiley Eddig ömlött a tartalom.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
BlizzCon 2018
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profiljatotyak profilja