Ryuta nem akart rosszat, csak a kedvenc játékát próbálta új életre kelteni és azt megosztani másokkal is.
A projektet a GitHub-on osztotta meg (ahol 50 fork is készült belőle), majd a Hacker News-on is hirdette azt.
A Blizzard azonban nem nézte jó szemmel a dolgot, ugyanis Ryuta a játék mechanikáját saját maga írta, ám a StarCraft eredeti grafikáit használta fel, melyeket szerzői jog véd.
GitHub-on többen figyelmeztették erre a fejlesztőt, ám nem változtatott a dolgon.
A Blizzard szerzői jogi partnere, az Irdeto a napokban kereste fel a GitHub-ot és kötelezték arra, hogy távolítsák el a projektet és azt az 50 fork-ot, ami készült belőle.
A GitHub a StarCraft grafikákon kívül eltávolította, azon JavaScript és HTML fájlokat, amiket Ryuta írt és amelyek nem állnak szerzői jogi védelem alatt. Ryuta reméli, hogy vissza bírja szerezni azokat a fájlokat, melyek megírásával sok órát bajlódott és saját honlapján akarja folytatni annak terjesztését és fejlesztését.
Elmondása szerint nem tervezi, hogy anyagi hasznot húzzon a projektből, hiszen ő csak egy rajongó és a StarCraft és a Blizzard iránti szeretete, valamint a vágy, hogy kedvenc játékát böngészőből játszhassa vezérelte a projekt elindítására.
marduk
10 éve, 3 hónapja és 1 heteHát erre lehetett számítani. Mondjuk engedhette volna a Blizzard, mert egyáltalán nem volt profitorientált a dolog, ráadásul az első StarCraftból már nincs nagy üzlete…
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteValószínűleg jó előre gondolkodtak. Most még lehet hogy nem lett volna benne pénz, de sokszor az ilyen kis garázsprojektek később keményen meg tudják szorongatni a cégeket. Elzárva a pénzcsapot…
c64fun
10 éve, 3 hónapja és 1 heteVégülis jogilag igazuk van, más kérdés hogy miért nem ajánlottak inkább fel valami pénzdíjat a srácnak és adták ki ők – akár ingyenesként is…
luther
10 éve, 3 hónapja és 1 heteMegoldás lett volna, hogy az adatfájlokat helyileg, a legálisan telepített játékból tölti be. Azért egy fejlesztőnek van annyi esze, hogy jogvédett anyagot nem terjesztünk.
bekecs
10 éve, 3 hónapja és 1 heteTökéletesen érthető a Blizzard hozzáállása, de nem értem, miért nem próbált a sráccal legalább megegyezni? Vannak fanok akik időnként jobbat csinálnak mint az eredeti, vagy mint esetünkben, olyan felületre készítik el az eredeti játékot, ahol az amúgy nem elérhető.
Én örültem volna neki…
marduk
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem tudom… A Valve esetében pl. sok olyan mod készül, amely általában standalone, és felhasználnak grafikákat a Half-Life 2-ből, a Portal 2-ből stb., és valamiért azokat a modokat nem zárja le a Valve, sőt még felajánlja, hogy Steamen belül is elérhetővé váljon.
marco
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaHát ők máshogy gondokodnak… Nekem is fura az ilyen lépés, de érthető is bizonyos szempontból.
totyak
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaValahogy csak megoldja majd a dolgot. Ezekszerint ért egy kicsit a programozáshoz, szerintem lesz itt legális megoldás is.
st4rscream
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaSzomorú az „Új ” Blizzard üzletpolitikája 🙁