Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft a korábbi ígéreteknek megfelelően hivatalosan is lerántotta a leplet a Rainbow Six: Siege második évadáról, aminek köszönhetően megtudtuk, hogy milyen extrákra is számíthatnak azok, akik hajlandóak kiadni még 30 dollárt a játékért. A közel 10 ezer forintba kerülő második szezon kapcsán nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy pofátlan lehúzás a Ubisoft részéről, hiszen ezért az összegért 8 új operátor mellett ugyanennyi sisak és uniformis, R6 Carbon charm, 600 R6 kredit, valamint néhány VIP perk jár.
Utóbbiak kapcsán 7 napos korai hozzáférést kapunk az új karakterekhez, méghozzá 10 százalékos in-game shop akció, 5 százalékos Renown boost, valamint 2 extra napi kihívás mellett.
A bónuszok 2018. február 7-ig fedezik a fentieket, és ha 2017. február 7-ig befizetünk a második évadra, azért még egy plusz Obsidian fegyver skint is kapunk. Sőt mi több, ha az első szezont is megvettük, további 600 R6 kredit üti a markunkat. Ez megér nektek 10 ezret?
gokuvsvegita
9 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem ennyit nem ér a dolog, de persze lehet akinek igen, érni fog ennyit. 🙂
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteA leírtak feléről nem is tudom mire jó a játékban 😄 Mindent összevetve nagyon nem ér ennyit a pakk. Még 1-2 ezres és az ember vesz egy teljesen új játékot. Persze a rajongók másképp értékelik az ilyesmit, gondolom sokan megveszik majd.
hentes
9 éve, 1 hónapja és 2 heteEgy szóval: nem.
movi
9 éve, 1 hónapja és 2 heteMaga a játék szerintem nagyon jó! A szezonbérletet eddig sem vettem meg! Alapból, ha jól emlékszem van vagy húsz karakter! Bőven elég! Inkább a bérlet árán veszek más teljes játékot, az többet ér!
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 2 heteErre van egy nagyon jó kép csak nem találom sehol. 🙁
Mikor Godzilla megy a tengerbe és közbe mondogatja hogy: Nope! Nope! NOPE!
kpal
9 éve, 1 hónapja és 2 heteBiztos lesznek sokan akik ebben formában ezért fizetnek.