Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PC-s közösség igen sok részre bontható, hiszen a játékosok mellett például ott vannak a modderek és tuning-őrültek is, utóbbiak a technológiai fejlődésnek hála egyre extrémebb eredményeket érnek el, melyekre egyre többen figyelnek oda. Nemrég egy több szempontból is érdekes eredmény született, melynek főszereplője egy Intel Core i7 6700K processzor volt. Az alapjáraton 4GHz-en ketyegő processzort ugyanis sikerült 7025.66 MHz-re felhúzni, melyhez természetesen folyékony nitrogénes hűtést használtak.
Az eredmény további érdekessége, hogy a tesztgépen Windows XP futott, ami egy igen érdekes döntés, hiszen a Microsoft gyakran hirdeti, hogy a Windows 10 segítségével lehet kihozni a maximumot a hardverekből.
rdave
9 éve, 11 hónapja és 2 heteCsak azért érdekes döntés az XP, mert régi, de a húzás szempontjából teljesen mindegy.
Dobhatnák nekem is némi folyékony nitrogént. Én 3,2-től 3,8-ig jutottam, tovább nem merem, mert kevés a hűtés. 😄
ronalddo
9 éve, 11 hónapja és 2 heteNem értem ennek a tuningnak a lényegét, értelme kb semmi. De tök ügyesek. 😄
sarakrael
9 éve, 11 hónapja és 2 heteÍgy végre nem szaggatott a passziánsz.
marco
9 éve, 11 hónapja és 2 hetexD Amúgy W10-en tényleg képes szaggatni, mondjuk 1.6Ghz Atom procin. Ez durva. 😄
rdave
9 éve, 11 hónapja és 2 heteAz még nálam is megakadt néha. 😄 A Win 8 is, de a win 8.1 soha… Ezek azt se tudják mit csinálnak ott.
vape
9 éve, 11 hónapja és 2 heteMekkora állat már aki egyáltalán neki áll ilyennek! 😄 Mi motiválja vajon? 😄
kylx
9 éve, 11 hónapja és 2 hetenos.. feltételezem van pénze… lehet hogy unatkozik – de ebben megtalálta, ami tetszik neki. Nevezhetjük ‘felfedezőnek’, habár kihozni a maxot egy prociból nem újdonság.
Az viszont, hogy 75,64%-al megnöveli egy proci ‘erejét’ – az szép.
warriorautobot
9 éve, 11 hónapja és 2 heteHát még mindig jobb egy XP 7 GHz-vel mint egy Win7 512 MB RAM-al!
kpal
9 éve, 11 hónapja és 2 heteNem akarták egy friss rendszerrel megkockáztatni ,amivel esetleg hamarabb kék halálozik …stb.
totyak
9 éve, 11 hónapja és 2 heteDe ezt így mire lehet használni? Nekem inkább csak erőfitogtatásnak tűnik.
farao
9 éve, 11 hónapja és 2 heteAz is 😄
Megmutatja hogy ez is sikerült, lenyom pár teszt programot esetleg. És kész… hisz a folyékony nitrogén is fogy.. 😄