Első körben majd három strongholdot kell teljesíteni, hogy hozzáférhessünk a tényleges endgame-hez, a harmadik ezek közül akkor nyílik meg, ha elértük a harmincas szintet, ennek teljesítésével pedig azonnal drasztikus változást tapasztal a világban a játékos, és megérkezik a térképre a Black Tusk egység is, akik ellen teljesen más stratégiát kell felépíteni, mint a többi frakcióval szemben.
Korábban elfoglalt strongholdokat fognak a Black Tusk tagjai visszavenni, a cél pedig az lesz, hogy ezeket ismét elkobozzuk tőlük, ezzel fogjuk tudni majd megnyitni a további endgame tartalmakat. Konkrétan minden frakció főellenségei egy hagyományos kártyalap formájában lesznek feltüntetve, és ha megölünk egy boss-t, akkor kapunk érte jutalmakat, majd ha a teljes „paklit” semlegesítettük, akkor ismét nekik veselkedhetünk – persze előtte busás jutalomban részesülünk.
Lesz az endgame-ben egy vándor is, Cassie „The Gun Runner” Mendoza, aki másfél naponta fog valamerre tovább állni, nála pedig speciális felszereléseket vásárolhatunk, ami a jelenlegi állapotunkhoz igazodik, azaz ahol éppen tartunk az endgame-ben. A sztori utáni tartalom felosztását World Tierekben mérik, ez jelzi majd, hogy éppen mennyire tartunk előre az endgame-ben.
fighterlaci
6 éve, 10 hónapja és 2 heteKomoly felhozatal lesz ellenségből bakker! 😄
petrovicsz
6 éve, 10 hónapja és 2 heteMár csak a grafikán kéne csiszolni kicsit. 🙂
ronalddo
6 éve, 10 hónapja és 2 heteMasszív tartalom lesz ez, úgy látom.