Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lenovo neve főként a számítógépes piacról lehet sokaknak ismerős, az utóbbi években azonban jó néhány új területre is betévedtek, méghozzá nagy tervekkel és nagy nevek felvásárlásával, az eredmény pedig egyelőre kissé homályos. Az androidos mobilok piacán a Motorolával nem igazán nyúltak mellé, hiszen jól megtervezett palettája van a gyártónak, ugyanakkor már hosszú évek óta kacérkodnak a Windows-os mobilokkal. Nagyjából 5 éve, 2011 novemberében beszéltek először arról, hogy Windows-os okostelefont dobnak piacra, méghozzá 2012 nyarán, de a készülék nem jött.
A Windows 10 Mobile bejelentésekor ismét beszéltek arról, hogy tervezik az első Windows-os mobiljukat, nemrég pedig a japán Softbank égisze alatt megszületett a Lenovo 503LV. Az 5 hüvelykes HD kijelző alatt egy Snapdragon 617-es SoC és 3GB RAM dolgozik, így a kijelzőt leszámítva egy egészen korrekt mobilról beszélhetünk. Nemzetközi szinten ez a modell vélhetően nem kerül piacra, ugyanakkor végre megnyitották az utat a Windows-os okostelefonok felé, így a jövőben több európai modellre is számíthatunk.
kpal
10 éve, 1 hete és 2 napjaNa végre valami elindul. De normálisabb áron lehet mint a HP vagy melyik csúcsáras W10-es telója.
zender
10 éve, 1 hete és 2 napjaEgyre több Windowsos telefon jön! 😮 Talán újra beindul a rendszer normálisan?
santonio
10 éve, 1 hete és 2 napjaDrukkolok a rendszernek mert az szerintem jó, a Lumia volt a gond a Microsoftnál.
warriorautobot
10 éve, 1 hete és 1 napjaJobb később mint soha.
Meg a specifikációja jó hátha ad egy löketet a WP telefonoknak. 🙂
totyak
10 éve, 1 hete és 1 napjaÉn annak csak örülök, ha egyre több gyártó készít Win telefonokat. Nagy jövőt látok bennük, most akármennyire csak bukdácsolnak.