2 millió Nintendo Switch kerülhet a boltokba a premierkor

2017. január 16.
3.1661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kiderült, hogy mekkora kezdőkészlettel szeretné útjára bocsátani világszerte a Nintendo Switch konzolt a japán gyártó, így Reggie Fils-Aime adatai szerint ezúttal semmit sem szeretnének a véletlenre bízni.

A Nintendo amerikai elnöke ugyanis a Wired magazinnak adott interjúban kiemelte, hogy globálisan 2 milliós kezdőkészlet áll majd azon rajongók rendelkezésére, akik szeretnék már az első hónapban megvásárolni maguknak a Nintendo Switch-et, vagyis a kiotóiak ekkora eladásokkal számolnak a megjelenés utáni hetekben.

A kezdőkészlet alapján tehát a Nintendo jó eredményekre számít, noha egyelőre még a piaci elemzők sem nagyon tudnák megmondani, hogy a premier után mekkora eladásokra is számíthatunk majd a Switch-től.
6 hozzászólás

drift3r91

8 éve, 9 hónapja és 12 napja

Menő, cuki exkluzivokat a népnek és akkor kapnak még egy vásárlót akinek előtte sose volt nintendoja röhögő smiley
Mert azért egy crysis 3 at még mindig a pc masterracemen fogok tolni mint ezen röhögő smiley
Lényeg h az elején nagyot robban aztán mint a gombafelhő szertefoszlik a varázs.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 9 hónapja és 12 napja

Ahogy korábban írták a kommentelők: Elején jól fog fogyni majd ugyan oda fog esni mint a Wii U. Arra legalább voltak egyedi játékok. Ide nem hiszem hogy több jönne.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

gokuvsvegita írta:
Én is így vélekedek. Most nagyon jó ez a reklám a nindendonak, de mi lesz utána, mikor megjelenik a konzol és fogyni fogy, majd hirtelen lehet nem lesz rá érdemleges tartalom. A sok, hátuk mögé állt fejlesztő nem csinál rá játékot, na az lesz gond. szomorú smiley
Zeldások, Mariosok majd eltartják őket.... mert más multiplatform címet nem értem ki az aki erre venne....

válasz erre

rDAVE

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Nem kérdezik meg Michael Pachter-t?

válasz erre

gokuvsvegita

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

totyak írta:
Eleninte jól fogy majd, attól nem tartok. Az újdonság varázsa, meg a sok Nintendo rajongó behúz pár darabot magának. Utána mi lesz, az a kérdőjel.
Én is így vélekedek. Most nagyon jó ez a reklám a nindendonak, de mi lesz utána, mikor megjelenik a konzol és fogyni fogy, majd hirtelen lehet nem lesz rá érdemleges tartalom. A sok, hátuk mögé állt fejlesztő nem csinál rá játékot, na az lesz gond. szomorú smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Eleninte jól fogy majd, attól nem tartok. Az újdonság varázsa, meg a sok Nintendo rajongó behúz pár darabot magának. Utána mi lesz, az a kérdőjel.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások