45%-al csökkent a feliratkozók száma 2012-höz képest. Tavaly még 72 millió aktív játékosa volt a Zyngának, idén már csak 39, mindeközben a passzív játékosok száma is leesett, akik havonta legalább egyszer belépnek, 306 millióról 187 millióra. A Zynga természetesen lépéseket tett, bejelentett hat új címet, és elküldött 520 embert.

Úgy látszik a népek már nem annyira szeretnek virtuálisan kapálni mint régen, vagy egész egyszerűen csak megunták a banánt. Persze az is igaz, hogy időközben megjelent ezen a területen is a jobban, tökéletesebben, vagy éppen igénytelenebbül muzsikáló konkurencia. Hosszútávon pedig már nagyon időrabló egy-egy ilyen játék, ami pont nem a casual gémerek igényeit szolgálja ki.

A sokadik szinten már bizony előbb utóbb meg kell nyomni az sms küldő gombot, ha haladni is akarunk, és ez az a pont, amikor nagyon sok játékos inkább mást választ mint egy böngészőt. Vagy aki teheti kimegy a kertbe kapálni egy kicsit inkább.

A Zynga mindenesetre azzal zárta a bejelentést, ez most csupán egy hullámvölgy, hiszen az első negyedévet 4,1 milliós nyereséggel zárták.