Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel kapcsán sokan felvetették az elmúlt években, hogy az AMD tétlensége őket is lelassította, vagyis szándékos üzleti megfontolásból nem erőltették meg magukat az újabb generációk esetében. Hozták a kötelező gyorsulást, de kimagasló teljesítménynövekedést nem tapasztalhattunk az elmúlt néhány generáció esetében akkor, ha a közvetlen egymás után következő szériákat hasonlítottuk össze. Nemrég egy befektetői tanácskozáson esett szó a 8. generációs újdonságokról, melyeket "Cannon Lake" szériának neveztek el.
A 14nm-es technológiával készülő újdonságok állítólag 15 százalék környéki gyorsulást hoznak majd magukkal, ami az Intel szerint nagyjából egybevág az előző két generáció közötti különbséggel. Az újdonságok ráadásul állítólag jóval magasabb gyári órajelekkel érkezhetnek, az i7-8700K például akár 5GHz-es magonkénti sebességet is kínálhat majd a dobozból kivéve.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 heteEzek is 1151-es foglalatba mennek majd, vagy ezeknek megint kreálnak egy újat? Amúgy most mire fel ez az új család, mikor a Kaby Lake is elég fiatal még és viszonylag kevés processzor jött ki rá?
zender
8 éve, 11 hónapja és 1 heteAz mondjuk nem túl sok. Ha csak ennyi lesz a plusz nem éri meg váltani.
szattila
8 éve, 11 hónapja és 1 hete15% ez megint mese majd a tesztekben amit nem az Intel penzel meg lesz +3-4% ahogyan szokott, jöhetne már az AMD valami jó megoldással mert tiszta csúfság amit az Intel a vásárlókkal művel, gyakorlatilag 3 éve ugyanazt árulják.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 1 heteHa másik foglalatú lesz akkor én maradok a 7. generációnál.
szattila
8 éve, 11 hónapja és 1 heteEleve nem értem mi értelme lenne a 7 generációról váltani.
1000feri
8 éve, 11 hónapja és 1 heteBőven ráérős…
kpal
8 éve, 11 hónapja és 1 heteVégre már valami .