Örülök, hogy tetszett. A játékról, illetve annak hosszáról pedig ha jól látom, akkor nagyjából egyezik a véleményünk. Én ugye eleinte még féltem tőle, hogy nem nő fel a körülötte csapott hírveréshez, de már az első percekben berántott a hangulata az...
Szerintem csak altatni próbálják a gyanút, úgy mégse lenne meglepetés a bejelentés, ha már mindenki hisz benne a BlizzCon előtt. :D (Vagy lehet, csak én olvastam túl sok ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletet a neten)
Azért elég durva sztorik ezek, amik most kipattantak a Twitteren. Ha jól emlékszem, pár hónapja meg pont a NeoCore kapta az ívet, amikor az egyik interjú során ott is kibukott, hogy mennyit dolgoznak a megjelenés előtt. Számomra már csak azért...
Nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni, a sci-fi és fantasy közti határvonal azért napjainkban egyre vékonyabb. Szerintem inkább csak arra akartak rámenni, hogy a jelentkezők képben legyenek a fantasztikum terén, legalábbis nekem így jött le a dolog.
Érdekesen hangzik, az biztos. Ha jól értem az eddigi információkat, akkor a játékban kvázi neked kell majd értelmezned, hogy mi történik, hiszen a főszereplőhöz hasonlóan nem hallod a többi karaktert, csak a gesztusaikat látod. Ezek szerint ez a DLC jelenti...
És akkor ők még egész jól jártak. Ha jól emlékszem, az év első felében volt olyan hír, hogy Kínában a Tencent a rendőrséget küldi azokra, akik csalásokkal házalnak a PUBG-ben. :D
Erős név, az biztos (ha jól tudom, a Squadron 42 mellett a Total War: Rome 2-ben is szerepel), kíváncsi vagyok, mennyi szerep jut majd neki a prológusban meg az epilógusban. Bár én is úgy érzem, hogy a siker azért nem...
Miért tartanálak idiótának? Elnézést, ha ez jött le az előző hozzászólásomból, természetesen nem ítélek el senkit, amiért CoD-ot vásárol, erre semmiféle jogalapom nem is lenne, meg amúgy is, szerintem nem túl szerencsés embereket azért lenézni, mert esetleg eltér az ízlésük...
Ez szerintem egy tök jó ötlet, illetve egy teljesen pozitív reakció. Jó látni, hogy nem attól félnek, hogy a helyiek majd atombombákat dobálnak egymásra a Fallout 76-on felbuzdulva, hanem meglátták az egész hírverés pozitív oldalát. Remélem, összejön nekik a dolog,...
Marvels Spider-Man – Ez egy lehúzás
Örülök, hogy tetszett. A játékról, illetve annak hosszáról pedig ha jól látom, akkor nagyjából egyezik a véleményünk. Én ugye eleinte még féltem tőle, hogy nem nő fel a körülötte csapott hírveréshez, de már az első percekben berántott a hangulata az...
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Miből lett a cserebogár? Nagyon korai képeket kaptunk a Spider-Man-ről!
Ez tök érdekes volt, jó látni, honnan indult a projekt. :)
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Mégsem számíthatunk nagy Diablo bejelentésekre a BlizzCon 2018-on
Szerintem csak altatni próbálják a gyanút, úgy mégse lenne meglepetés a bejelentés, ha már mindenki hisz benne a BlizzCon előtt. :D (Vagy lehet, csak én olvastam túl sok ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletet a neten)
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
A Trónok harca színészét is levadászhatod majd a Hitman 2-ben
Ez mekkora ötlet már. Külön díjazom, hogy megkapta az undying jelzőt. :D
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Job J Stauffer szerint olyan volt a Rockstarnál dolgozni, mintha pisztolyt tartottak volna a fejéhez
Azért elég durva sztorik ezek, amik most kipattantak a Twitteren. Ha jól emlékszem, pár hónapja meg pont a NeoCore kapta az ívet, amikor az egyik interjú során ott is kibukott, hogy mennyit dolgoznak a megjelenés előtt. Számomra már csak azért...
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Sci-fi játékot készítenek a Middle-Earth: Shadow of War alkotói?
Nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni, a sci-fi és fantasy közti határvonal azért napjainkban egyre vékonyabb. Szerintem inkább csak arra akartak rámenni, hogy a jelentkezők képben legyenek a fantasztikum terén, legalábbis nekem így jött le a dolog.
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Leleplezték, milyen pókruhák érkeznek a Spider-Manbe az első DLC-vel
Az első és a második elég mutatós, de a harmadik valahogy nem jön be. :(
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Hangeffektekkel dobja fel a The Quiet Mant a megjelenést követő ingyenes DLC
Érdekesen hangzik, az biztos. Ha jól értem az eddigi információkat, akkor a játékban kvázi neked kell majd értelmezned, hogy mi történik, hiszen a főszereplőhöz hasonlóan nem hallod a többi karaktert, csak a gesztusaikat látod. Ezek szerint ez a DLC jelenti...
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Csalás miatt perel az Epic Games két Fortnite streamert
És akkor ők még egész jól jártak. Ha jól emlékszem, az év első felében volt olyan hír, hogy Kínában a Tencent a rendőrséget küldi azokra, akik csalásokkal házalnak a PUBG-ben. :D
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Hollywoodi színésszel erősít a Battlefield V szinkrongárdája
Erős név, az biztos (ha jól tudom, a Squadron 42 mellett a Total War: Rome 2-ben is szerepel), kíváncsi vagyok, mennyi szerep jut majd neki a prológusban meg az epilógusban. Bár én is úgy érzem, hogy a siker azért nem...
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Már a megjelenés napján óriási eladási rekordokat döntött a Call of Duty: Black Ops 4
Miért tartanálak idiótának? Elnézést, ha ez jött le az előző hozzászólásomból, természetesen nem ítélek el senkit, amiért CoD-ot vásárol, erre semmiféle jogalapom nem is lenne, meg amúgy is, szerintem nem túl szerencsés embereket azért lenézni, mert esetleg eltér az ízlésük...
Klikk a teljes hozzászóláshoz!
Nyugat-Virginia a turizmus fellendülését várja a Fallout 76-tól