Így a tartalom jóval nagyobb lett és egy nyílt világú akciójátéknak készült, amely Xboxra és PC-re is megjelenik. A Sony állítólag azt kérte, hogy legyen benne beat ’em-up harc és a Tony Hawkhoz hasonló mechanika, emiatt folyamatosan összeütközésbe kerültek a Marvellel, hogy milyen is legyen a játék.

A fejlesztés már majdnem kész volt, amikor leállították 2003-ban, most, 20 évvel később találtak egy játszható buildet. Végül sikerült működésre bírni, és úgy tűnik, mint a Pókember játékok lazább változata. 2016-ban már beleleshettünk, igaz, akkor csak látványos állóképeket, koncepciókat láthattunk.