Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legendás Gothic 2001-es bemutatása óta őrületben tartja a rajongókat, így nem csoda, hogy a THQ Nordic védőszárnyai alatt már jó ideje készülődik egy felújított verzió, ami most ismét életjelet adott magáról. A THQ Nordic 2023 Digital Showcase-nek köszönhetően kapunk ismét némi betekintést a ráncfelvarrott verzióról, és bár a felfrissített Gothicról évek óta hallani, nagyjából 10-12 havonta látunk belőle valamit, akkor sem túl sokat - így van ez most is, de végre az alábbi trailer egy kicsit beszédesebb.
Visszatérünk a Bányavölgybe (hivatalosan Bányák Völgye), ahol interakciókat, társalgásokat, helyzíneket és helyzeteket figyelhetünk meg a két és fél perces mozgóképen. Megjelenési dátum továbbra sincs, talán csak Innos tudná megmondani, mikor játszhatunk a játékkal – azt azonban tudjuk, hogy az aktuális triumvirátus lesz a célplatform, tehát a PC, PS5 és XBOXSX.
petrovicsz
2 éve, 5 hónapja és 6 napjaHát bakker ez nem lett valami szép. 😮
ronalddo
2 éve, 5 hónapja és 6 napjaAzért egy hozzávetőleges megjelenési dátumot mondhatnának már…
jexcommander
2 éve, 5 hónapja és 5 napjaaddigis ott van a Definited Edition 🙂 majd amikor kész lesznek vele
fighterlaci
2 éve, 5 hónapja és 5 napjaÉn is így vagyok vele. Erre lehet, nem érdemes várni…