Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Frank O'Connor, a Halo sorozat másik régi veteránja távozott a 343 Industriestől, a LinkedIn szerint valamikor ebben a hónapban hagyta el a stúdiót, amelynek alapításában ő is részt vett. O'Connor azóta volt a Halonál, amióta az FPS a Bungietól elindult és amíg ott dolgozott, az első három Halo-játék és annak két spinoffja, a Halo: Reach és a Halo 3: ODST közösségi menedzsere volt és később csatlakozott a 343-hoz, mint a franchise igazgatója. Segített kiépíteni a sorozatot a Halo 4-től kezdve, azáltal, hogy a különböző címek történet szempontjából összhangban legyenek és passzoljanak a könyvhez és a sorozathoz is.
A Microsoft megerősítette Frank O’Connor távozását, rövid közleményükben megköszönték „a Halo franchisehoz való számos hozzájárulását és minden jót kívántak” neki a továbbiakban. Múlt héten a Halo Infinite rendezője, Joe Staten jelentette be, hogy teljesen elhagyja a Microsoftot és azóta kiderült, hogy a Netflix Gameshez csatlakozott. További nagy nevű távozók közé tartozik a stúdió alapítója, Bonnie Ross és a multiplayer igazgató, Tom French.
petrovicsz
2 éve, 9 hónapja és 2 napjaMaradt még egyáltalán valaki? 😄
fighterlaci
2 éve, 9 hónapja és 2 napjaLassan be kéne csukni a boltot. 😄