Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hányatott sorsú zombis hentelde, a Dead Island 2 jövőre végre megjelenik közel tíz év fejlesztés után, egy friss interjúban pedig érdekes részleteket árultak el a fejlesztők a második epizód új helyszínéről, ami sok mindenben eltér majd az előző rész szigetétől. A Dead Island 2 még 2014-ben lett bejelentve, a közel tízéves fejlesztés alatt pedig több fejlesztő csapatot is elfogyasztott a játék. Úgy tűnik, hogy végre célegyenesben a zombis program, a fejlesztők nemrég érdekes részleteket árultak el a Dead Island 2 helyszínéről.
Az előző epizód egy szigeten játszódott, az új rész pedig Los Angelesbe kalauzol el majd minket. A fejlesztők a Game Informernek elárulták, hogy a játékbeli város is egyfajta „sziget” lesz, mivel a zombiapokalipszis kitörését követően hermetikusan elzárták a külvilágtól. Emellett az Angyalok Városa változatosabb helyszínt biztosít majd, mint az első rész szigete.
Napsütötte strandokat, egzotikus villákat is megnézhetünk majd, illetve olyan ikonikus városrészeket, mint Hollywood és a Venice Beach. A Dambuster szerint direkt akartak egy színes játékot készíteni, ami sok mindenben eltér majd a megszokottaktól. A zombis program 2023. április 28-án érkezik PC, PS4, PS5, Xbox One és Xbox Series X/S platformokra.
mordorer
3 éve, 2 hete és 6 napjaDe tolnám már basszus….
ronalddo
3 éve, 2 hete és 6 napjaEz rohadt várós!
patrik94
3 éve, 2 hete és 6 napjaDe állat ez a trailer is! 🙂