Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár mostanság nem feltétlenül a legjobb ajánlólevél, ha szóba kerül, hogy egy cyberpunk játék roadmapet kap (mind tudjuk, miről van szó), azonban szerencsére a Ghostrunner esetében bizakodóak lehetünk - az alkotás ugyanis megkapta a jövőbeni terveit. Egyaránt jönnek ingyenes és fizetős tartalmak. Még most tavasszal érkezik két játékmód: egyrészt a Kill Run Mode, amelyben limitált idő alatt kell teljesítenünk a pályákat, másrészt pedig a jóval több kihívással kecsegtető hardcore módra kell számítanunk. Emellett fotó módra is számíthatunk.
Tavasszal még egy fizetős DLC is jön, ami kozmetikai cuccokkal lesz feltöltve, majd a továbbiakban jön a next-gen update, egy nagyobb kiegészítő, még egy új játékmód – szóval összességében bőven lesz kontent!
petrovicsz
4 éve, 9 hónapja és 2 heteHát én ezt totál nem ismerem! 😮
patrik94
4 éve, 9 hónapja és 2 heteKicsit előbb kellett volna ezeket bejelenteni, nem? 😮 Már fél éves a game.