Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy a Blizzard nem nagyon kapkodja majd el a Diablo II Resurrected megjelenését, így most kiderült, hogy a végleges változat premierje előtt legalább két alfa tesztet kapnak a rajongók. A technikai alfákra hamarosan bárki regisztrálhatja majd magát, azonban jelenleg senki sem tudja még, hogy pontosan mikor indulnak útnak ezek, de mivel a végleges változatot még az idei évre tervezte be a Blizzard, ezért inkább előbb, mint később számítunk rájuk.
Amint pontos információ áll a rendelkezésünkre, azonnal közöljük majd veletek, de amit tudnotok kell előre, hogy míg az első alfa egy egyjátékos próba lesz, addig a második már a többjátékos élményeket igyekszik a középpontba állítani egyfajta stressztesztként.
petrovicsz
4 éve, 10 hónapja és 2 heteEhh, de lassan melóznak ezek…
vape
4 éve, 10 hónapja és 2 heteA mobilos Diablo meg közben szépen eltűnt a süllyesztőben. 🙁
direktor
4 éve, 10 hónapja és 2 heteBaromi lassan haladnak.
grifid
4 éve, 10 hónapja és 2 heteAz elsőre benevezek, az tuti.
andybell
4 éve, 10 hónapja és 11 órájaRemélem megéri ennyit várni rá