Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Halo Infinite esetében úgy döntött a Microsoft és a 343, hogy inkább elhalasztják, csak ne jelenjen meg abban az állapotban a játék, ahogyan bemutatták, ami egy Cyberpunk 2077 után abszolút örömteli információnak tudható be. Mint az most kiderült, a The Coalition is besegített a fejlesztésbe, lévén ugyanis több alkalmazott esetében felfedezni vélték, hogy a korábbi projektjeik sorában feltüntették a Halo Infinite-et is, magyarán azok, akiknek köszönhettük a Gears 5-öt, segítséget nyújtottak a Microsoft következő zászlóshajójában.
Ha minden igaz, idén ősszel megjelenhet a Halo Infinite, azonban egyelőre nem tudni, hogy mit és mennyi mindent alakítottak át a játék kapcsán ahhoz képest, amit legutóbb láttunk belőle, de remélhetőleg azóta jóval ütősebb minőséget képvisel a produktum.
source:https://t.co/gadqWrL3AO
? Timur222 (@bogorad222) February 22, 2021
direktor
4 éve, 10 hónapja és 3 heteEnnyire nem bírják a tempót?! 😮
tommy
4 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nem jó ómen. xD