Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sárdagasztós szimulátorok kedvelőinek garantáltan életre szóló élményekkel szolgált a SnowRunner, a készítők pedig most igyekeznek addig ütni a vasat, amíg az meleg, ezáltal a háttérben máris felsorakozott a következő nagy update. Ez várhatóan még a mai napon beroboghat az alkotáshoz, a főszerepben egy vadonatúj térképpel, mely Rift név alatt Oroszországba kalauzol el minket, ahol a Saber Interactive csapata minden eddiginél keményebb kihívások elé állít majd minket, a négy régióra osztott vidéken pedig egy-egy friss küldetés vár majd ránk.
A tartalmi frissítés mellett az új patch egy sor javítással és módosítással is szolgál, így például láthatók lesznek a jövőben a modok, a PC-sek a legtöbb kormánykontroller feedback funkcióját kihasználhatják majd, míg a konzolosok ugyanúgy élvezhetik majd a visszapillantó tükrök használatát, mint a számítógépes tábor.
direktor
5 éve, 7 hónapja és 1 heteJól hangzik.
patrik94
5 éve, 7 hónapja és 1 heteDe rég játszottam vele, na vissza is teszem! 🙂