Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miközben a Valve vagy éppen a Sony elképesztő mértékben hisz a virtuális valóság térhódításában, addig rengeteg fejlesztőcsapat nem igazán osztja ezt a lelkesedést, így például a CD Projekt RED srácai sem túl lelkesek a téma kapcsán. Ez derült ki legalábbis John Mamais nyilatkozatából, aki az OnMSFT magazin munkatársainak elmondta, hogy nem terveznek VR-kompatibilis változatot készíteni a Cyberpunk 2077-ből, mert szerinte a technológia egyelőre még nem tekinthető életképesnek.
Mamais – aki a csapat krakkói divíziójának egyik első embere – hozzátette, hogy természetesen megpróbálták, komolyabb erőfeszítéseik is voltak azzal kapcsolatban, hogy átültessék a Cyberpunk 2077 élményét a virtuális valóságba, de nem igazán működött, így inkább lemondtak róla.
golem
5 éve, 11 hónapja és 2 heteEgyetértek velük. Még kell ehhez idő.