Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy fába vágta a fejszéjét Julian Gollop, az XCOM egykori alkotója, aki új csapatával, a Snapshot Games stúdiójával elhatározta, hogy folytatja legendás művének hagyományait, így a Phoenix Point című alkotás ugyanazt az utat követi, mint a legendás körökre osztott stratégia. Bár utóbbiról az alábbi kedvcsináló alapján nem igazán bizonyosodhatunk meg, azonban így is érdemes megtekinteni, hiszen a kérdéses trailer azt a célt szolgálja, hogy megismertesse velünk a Phoenix Point hátterét, ezáltal azt a globális apokalipszist, aminek részeként az óceánok egy idegen vírussal szennyeződtek, mely mutálódott, és az emberiségre is átterjedt.
Feladatunk tehát adva lesz: egy maroknyi csapat társaságában szálljunk szembe az idegenekkel, illetve a fertőzött emberekkel, kutassuk fel a vírus forrását, és próbáljunk megoldást találni a problémára. A Phoenix Point érkezését PC-re, PS4-re és Xbox One-ra várjuk december 4-én.
vape
6 éve, 1 hónapja és 3 heteHa ezt a környezetet sikerül átültetni, akkor legalább az már biztosan jó lesz! 🙂
bekecs
6 éve, 1 hónapja és 3 heteEgyre várósabb nálam.
fighterlaci
6 éve, 1 hónapja és 3 heteJó lesz ez, legalábbis a látványvilág nekem adja!