Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kétségtelen, hogy a Sony tarsolyában számos kiváló exkluzív alkotás lapul meg, azonban vannak játékaik, amik a feledés homályába vesztek, például ilyen volt a The Order 1886 is, illetve az idei év elején early access állapotba vándorolt Dreams is. Tény, van egy erős közössége a játéknak, de összességében nem hallani róla sok mindent, a közönség java része már el is felejtette, hogy megjelent, azonban ez nem azt jelenti, hogy a Sony elengedné a Dreams-t, sőt! Egy interjúban a Sony Worldwide Studios fejese, Shuhei Yoshida kifejtette, hogy neki személy szerint ez az egyik kedvenc projektje valaha.
Kiemelte továbbá, hogy a Sony-nak van egy 10 éves terve a játék kapcsán, ami vélhetően a tartalmi frissítéseket és újdonságokat illeti, ami azt jelenti, hogy bőségesen elkötelezettek a szoftver mellett, az meg már megint más kérdés, hogy ez mennyire lesz kifizetődő, hiszen nem egy mindennapi játékról van szó.
tommy
6 éve, 3 hónapja és 3 heteMondjuk elég egyedi koncepció.
zender
6 éve, 3 hónapja és 3 heteAz aztán hosszútávú terv! 😮
vidoros
6 éve, 3 hónapja és 3 heteNem kispályáznak az biztos.
tuhajohn
6 éve, 3 hónapja és 3 heteMost hallok először erről.
warriorautobot
6 éve, 3 hónapja és 3 heteHivatalosan már megjelent?
Mert én még a bétánál vagyok lemaradva….
marco
6 éve, 3 hónapja és 3 heteEarly Accessben lesz 10 évig. 😄
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/kifuto/dreams-early-access