Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ennek a hétnek az egyik legnagyobb bejelentése eddig egyértelműen a Baldur's Gate 3 volt, aminek megjelenését PC-re és Stadiára várhatjuk, míg a fejlesztést a Larian Studios végzi. A csapat most megerősítette egy interjú berkein belül, hogy a várva várt harmadik rész orbitális kontent-cunamival fog berobogni, lévén több mint 100 órányi tartalom fog minket fogadni a Baldur's Gate 3-at játszva. Nyilván nem a fősztori lesz önmagában ilyen hosszú, ebből kifolyólag megannyi melléktevékenységre számíthatunk.
Érdemes megjegyezni, hogy aki tisztában van a Larian Studios munkásságával (Divinity: Original Sin & Divinity: Original Sin II), az tudja jól, hogy nem meglepő ez az adat, lévén korábbi játékaik is hasonló hosszal bírtak, már persze ha mindent ki akartunk maxolni belőlük, de már a fősztori is önmagában 50 óra hosszú volt.
tommy
6 éve, 7 hónapja és 1 heteAz azért már elég csinos. 🙂
ronalddo
6 éve, 7 hónapja és 1 heteEgész korrekt!
petrovicsz
6 éve, 7 hónapja és 1 heteNem gyenge, szeretem amikor van tartalom is a játékban.