Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismételten felsejlett annak a Watch Dogs 3-nak a híre, amely kapcsán már korábban is rebesgették, hogy még idén megjelenik, ráadásul a főhelyszín London lesz, ezúttal pedig kicsit konkrétabb pletykák is jöttek. Nem mostani keltezésű szóbeszédről van szó, ám most került isten igazából be a köztudatba. Elviekben két héttel az E3 előtt jelentik be az alkotást, ami azt jelenti, hogy még májusban megtörténik a prezentáció, majd a teljes szoftver megjelenése idén novemberre várható.
Olyan lehetőségeket emlegetnek, mint a gördeszkázás és a graffitizés, illetve kicsit cyberpunkosabb körítést kaphat az egész környezet. Halálos fegyverek nem lesznek használhatóak, a főszereplő pedig egy Sarah nevű, félig angol, félig ázsiai hölgyemény lehet.
rdave
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaLondon sem túl fantáziadús környezet… Valahogy mindig az követi az amerikai városokat. Nem baj, olcsó, az AC Syndicate-ben van sok ma is álló épület, ki lehet szedni. 😄😄
fighterlaci
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaHűha, nem lesz ez kicsit elkapkodva? 😮
vape
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaLondon fasza terület erre, mondjuk egy Tokiót szívesebben élnék. 🙂
ryuthestar
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaNem lesz benne halálos fegyver? Női félvér főszereplő? Gördeszkázás és graffitizés?
Egyre szarabb lesz…már a 2.rész is túl giccses lett az első részhez képest. Nagyon hiányolom az első rész komolyságát a sorozatból…
hentes
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaElmentek egy populárisabb irányba. szerintem is nagyon hibás döntés volt. De pénz beszél, kutya ugat. 😖
patrik94
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaKíváncsi leszek rá. Az elsőt imádtam, a folytatás annyira nem adta, remélem most jó játékot csinálnak megint.
hellblade
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaCsak lehessen odébbvinni a hullát.. 😄
ted_tris
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaAz elso reszben semmi komoly nem volt.
Max nagyon komolyan el volt b@$zva.
A kisrac megmentos kuldetes milyen eroltetett volt mar. Vagy a vegen a „felrobbano” varos mikozben menj ide, ja nem oda, ja nem amoda mikozben eppen csak a holdat nem dobtak ra a jatekosra.
Vagy a hazteton meg a liftben a semmibol bespawnolo ellenfelek.
Okadek igenytel cucc volt minden elemeben.
Irtam is a ubinak hogy tavolitsak el a fiokombol azt a szemetet.
A masodikban a fo karakter nem illett ugyan a szituhoz, de legalabb szimpatikus volt es a cselekmenytol se kapott a jatekos agyrakot.
Tok jo volt ahogy ossze lehetett ugrasztani a bandakat es lerendeztek egymast.
Egyedul a enemy spawn rendszer volt ugy szar amilyen az csak lehet (5 metetre allunk egy faltol amin se ajto se semmi, de megjelenik mogottunk egy tuzharcban egy rendor pl).
A nudli epuletben az emeleten a viragagyasban egy korlat mogott jelent meg ugy hogy nem is juthatott oda, a teton megottunk odakeletkezo enemy pl.
Ezeket kene javitsak mert mindket reszre jellemzo volt.
De elore boritekolhato, hogy tele lesz ilyenekkel.
ted_tris
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaNem attol nem popularis valami, hogy atom igenytelen osszecsapott otvar munka.
Amikor meg az kijott meg mindenki azt anyazta milyen szar.
Most meg a masodikat mert hat az elso igazabol zsenialis kultjatek.
Eszem megall.
hellblade
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaJa, most olvastam én is a lényeget..
Nagyon szar! 😄 Komolyan mondom nem az hogy beleraknák a hulla elvonszolás lehetőségét 2019 be!!!,
Kiveszik az ölést is.. ki a tököm akar gördeszkázni?!
totyak
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaNekem már az első rész sem tetszett igazán, talán túlzottan a GTA-hoz mértem.
ryuthestar
6 éve, 8 hónapja és 1 napjaAmiket negatívumként felhozol az elsőhöz, azokat szinte a játékok 80%-ra is rá lehetne fogni. Voltak bugok aláírom, de ubi…viszont kaptunk egy normális átlagos főhöst, egy mély főtörténet szálat, értelmet a hackelésnek és végezetűl…egy jó játékot.
Én sosem fikáztam az elsőt, de a 2.rész számomra vicc kategória, nagy csalódás volt.
ted_tris
6 éve, 8 hónapja és 22 órájaA 80% pont forditva igaz. Kb a 20%-ra jellemzo (ezt be is arazzak a jatekosok).
Nem tudom te mikkel jatszol (lehet csak tulsagosan hozzaszoktal a ubi szarjaihoz), de a watch dogsokon kivul nem igen talakozni az orrunk elott (vagy inkabb a hatunk mogott ket meterre) bespawnolo enemy-kkel.
A stori meg ugyanoylan szabvanyos klises volt mint minden ubi jatekban. (Megmondom oszinten semmi nem maradt meg belole mert egy klise hegy volt).
Volt egy komoly (es napjaink problemait felveto) alapszitu es egy normalisnak nevezheto sztori, amit az idiota gameplay total komolytalanna tett, mikozben meg tul komoylan vette magat a jatek, amitol egy fika lett az egesz (lasd pl ps4-en horizon ami szeinten gany volt).
Ez az alapfelallas a watch dogs 2-re is igaz, csak az elsovel ellenetben nem vette magat komolyan a jatek se. Ettol meg nem uyganugy egy kreten a ubisoft aki komoly temakat bagatelizal el mint pl far cry 5, egy idiota csalekemennyel.
Igy nanyjabol szart nem er a „normalis” tortenet.
Ott a days gone ahol van egy sztori es ugy es annyira veszi komolyan magat a jatek amennyire muszaly neki.
warriorautobot
6 éve, 7 hónapja és 4 heteÉn várom is meg nem is… majd idővel beszerzem. 🙂