Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Famitsu magazin legutóbbi lapszámában egy rövidke kis gondolatsort olvashattunk a Shenmue III kapcsán Yu Suzukitól, így megtudtuk, hogy az ismert japán játékguru szerint nem kell további csúszásra számítanunk az alkotás kapcsán. Ez magyarul annyit jelent, hogy ha törik, ha szakad, a Shenmue III a korábban kijelölt augusztus 27-én biztosan megjelenhet majd PC-re és PS4-re is, ha pedig ez önmagában nem lenne kerek infó, Suzuki egy kis érdekességet szintén megosztott a játékról a rajongóknak.
Egy Twitteren bemutatott kép alapján ugyanis kiderült, hogy akár targoncát is vezethetünk majd a Shenmue III keretein belül, lévén a kapcsolódó képkockán azt láthatjuk, amint hősünk éppen egy ilyen járművet próbál irányításra bírni.
hellblade
6 éve, 9 hónapja és 1 heteAz már 20 éve is benne volt,az volt a munkahelyünk,fizetést is kaptunk érte szépen borítékba,sőt a kollégákkal targonca-versenyezhettünk is,meg a játékteremben tudtunk játszani régi játékokkal,pl
Space Harrier..
Legalább a grafikát felhúzhatnák ps4 szintre!
Xboxra meg minek is,fuj,történet alapú single player game!
vape
6 éve, 9 hónapja és 1 heteJó sokat csúszott.