Egyébiránt egy távharcos, a DPS-re erősen építő Jobról van szó, főként dobófegyvereket használ, és 60. szinttől lehet választani.
Egy vadonatúj játszható fajt is bejelentettek, a Hrothgart, mely amolyan macskaszerű emberként tudható be – férfi és női variánsban egyaránt elérhető lesz, illetve két klánhoz is szegődhetünk, ha erre esik a választásunk.
Két, korábban még nem látott város érkezik Crystarium és Eulmore képében, azonban friss Beast Tribe is kerül a szoftverbe, konkrétan a Dwarves, azaz a törpök, akikről egyelőre annyit tudunk, hogy főként a bányászatban és a kohászatban jártasak, a szokásosnál is szakállasabb lényekkel van dolgunk, illetve mindig sisakot viselnek, még az étkezőasztalnál is. Remélem jegyzeteltek, ez nagyon fontos adalék!
Végezetül megszellőztettek egy vadonatúj, 8 fős raid-sorozatot, amiben maga Tetsuya Nomura is közreműködik, konkrétan karakterek és főellenségek tervezése tekintetében.
A tervek szerint július 2-án jön a Shadowbringers, bár early access állapotban már június 28-án hozzáférhetünk. Még egy 6 perces kis trailerrel is meglepték a jelenlévőket, de voltak olyan rendesek a fejlesztők, hogy közzétették az anyagot:
patrik94
6 éve, 9 hónapja és 4 heteEjj de fasza kis videógyűjtemény! 🙂
direktor
6 éve, 9 hónapja és 4 heteHát én mindig csorgatom a nyálam ezeknél az FF videóknál. Elképesztő, rohadtul tetszik!
c64fun
6 éve, 9 hónapja és 4 heteUhhh wow, lenyűgöző! 😮
ronalddo
6 éve, 9 hónapja és 4 heteBrutál igényes!
vidoros
6 éve, 9 hónapja és 4 heteHangulat nagyon komoly. 😮 Neki kéne állnom végre! 😄