Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már nagy erőkkel készül a generációváltásra a Sony a háttérben, ez derült ki legalábbis Daniel Ahmas, az ismert játékipari elemző spekulációiból, aki a ResetEra fórumán fejtette ki, hogy mit gondol a jelenlegi helyzetről. Ahmad szerint a Sony belsős stúdiói már kivétel nélkül felkészültek arra, hogy a vállalat egy-két éven belül elhozza a piacra a PS5-öt, ezáltal minden stúdiójuknál van legalább egy projekt, amit már nagy valószínűséggel erre a konzolra (is) szánnak, de nevekkel emberünk azért még nem mert dobálózni.
Amit viszont határozottan kiemelt, hogy a PS5 hardvere kapcsán a márciusi GDC expó környékén már biztosan hallani fogunk valamit a konzolról, még ha ezek nem is első kézből származó részletek, sokkal inkább csak szivárgások lesznek.
Hogy a PS4-felhasználókat is megnyugtassa, Ahmad szerint a Sony még mindig rendelkezik bejelentésre váró címekkel erre a platformra is, noha ezek többsége nagy valószínűséggel már mindkét generációt érinteni fogja.
direktor
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMost komolyan, ezt tudták kielemezni az elemzők? 😄 Ezt mindannyian tudjuk már évek óta baszki. xD
patrik94
6 éve, 11 hónapja és 3 heteEzért kár volt elemezni. Ezt eddig is tudtuk. 😄
petrovicsz
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMeglepő lenne ha nem így lenne.
ronalddo
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMár nagyon várom az első valódi infókat!
hellblade
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMire mennénk az elemzők nélkül!Óh,mire?!
warriorautobot
6 éve, 11 hónapja és 2 heteSzeretnék én is elemző lenni!
Mert akkor összehordhatnék minden hülyeséget és ezért még fizetnének is. 😄
hellblade
6 éve, 11 hónapja és 2 heteFigyelj,azért megjósolni azt hogy azért tologatják a nagyobb címeket,mert már ps5re fejlesztenek,vagy hogy a ps4 után 2019 be,legkésőbb 2020ba jön a ps5,vagy hogy a Sony felkészült erre,nem csak úgy jön ám a semmiből..
Szóval ezekhez a jóslatokhoz azért sokat kell tanulni! De szerintem nem lehetetlen,látod azt is megjósoljuk mindig mi lesz az Xboxos show-n..
És be is jön a jóslatunk..
Van bennünk is tehetség!
totyak
6 éve, 11 hónapja és 2 heteNem tudom elképzelni, hogy a PS5 milyen ugrás lesz majd a PS4-hez képest. Mert igazából a PS4 már elég halvány javulást mutatott PS3-hoz mérten.