Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnálatos módon a játékipart is egyre gyakrabban szennyezi be a politikailag korrekt hozzáállás, így többször kell néhány hangoskodó miatt bocsánatot kérnie a fejlesztőknek - gyakorlatilag butaságok, esetleg figyelmetlenségek miatt. A minap éppen a Ubisoft tapasztalta meg mindezt a saját bőrén, miután ugyanis megjelent az Assassin's Creed Odyssey második letölthető tartalma, és sokan eljutottak a végére, néhány ember hangosan megjegyezte a Redditen, hogy nem igazán tetszett nekik a bővítmény befejezése, mert a Shadow Heritage küldetés végén gyakorlatilag teljesen fölöslegessé válik, hogy korábban hetero- vagy homoszexuális karakterrel nyomultunk-e az ókori Görögországban.
Figyelem, SPOILER következik! Történt ugyanis, hogy bár a játékban beleszólhattunk hősünk szexuális beállítottságába, azonban páran a szívükre vették, hogy hiába indítottak korábban cukimuki karaktert, és járták ezt az utat, a Shadow Heritage végén a főszereplőnek a korábbi döntésektől függetlenül is gyermeke született, vagyis a franciák semmibe vették vele a korábbi döntéseket.
A Ubisoft elnézést kért a történtekért, de nagyon helyesen eszükbe sem jutott, hogy néhány hangoskodó miatt változtassanak a DLC végkimenetelén, inkább kiemelték, hogy már készül a harmadik és egyben befejező bővítmény, ami majd összeköti az eseményeket.
warriorautobot
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaFú, de nagy tragédia!
Remélem az életben se ér nagyobb ennél!
Komolyan ezért kell kiakadni? Mert ha az alapjátékban faszkergető csávó/pinanyaló nő voltál már nem is elég?
Könyörgöm ez egy kicseszett játék! Gondolom az összes többi ilyen választós játékban is mindig a homi vonalat választják (Mass Effect, Sims, stb.), de szerintem attól még egy normális DLC lett és nem egy 2 küldetéses semmi amiért sokat kérnek.
vidoros
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaDe gáz hogy ilyen baromságok vannak egyáltalán már a játékokban. 😖
smadi1968
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaAmúgy egy semmit érő DLC.!!!! Ilyennel nem lehet egy játékot életben tartani sokáig!!!
imperator
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaÜdvözöllek 21. század ahol azért kell bocsánatod kérned, mert a saját történetedben a szereplőid megbocsáthatatlan, ép ésszel felfoghatatlan, gyomorforgató emberiség elleni bűntettet követnek el, hogy arra nincsen szó, sem több szóból álló kifejezés. Hogy merészelte a Ubisoft heteroszexuálissá tenni a karaktereit hát hol élünk, a sötét középkorban?
totyak
6 éve, 12 hónapja és 3 napjaEzért utálom az olyan játékokat, ahol be van harangozva, hogy minden döntésednek súly van, aztán semmi nem történik. Kevés olyat ismerek, ahol valóban más végkifejlet van a döntéseink nyomán.
elmeh
6 éve, 12 hónapja és 2 napjaKedves cikk iro n1 clickbait title de kerlek ne hordj ossze faszsagokat amikbe bele tomheted a velemenyed mert undorito, szanalmas es serto a valodi gamerekre nezve…..Az a ,,néhány hangoskodó” nem csak nehany volt es rohadtul nem azert „hangoskodtak” mert nem lehettek homik ingame hanem azert mert a kiado ugy promozza a gamet h TE dontesz mindenrol, TE alakitod a storyd, TE vagy az aki kialakitja a storyt de valojaban SEMMIBE sincs beleszolasod (lasd alap game utolso valasztasa sincs rad bizva..ha akarod ha nem ossze zuzza a fohos a relicet…en speciel ra nyomtam h nem akarom ossze torni es instant jott a cinematik h ossze torom a relicet….WTF)!!!! Kicsit felre ertetted a dolgokat sajnos de hidd el kurvara elenyeszo azon >gamerek< szama akiket zavar a homokossag....statisztikak szerint meglepoen elfogado a gamer tarsadalom... Ja es ti paran akik ide kommenteltek ilyen szepen eliteloen remelem annak azert orultok h a comment megirasa utan mehettek lezbi pornot nezni a pornhubra mert hogy ez a legnezettebb kategoria rajta...>.> #sotetkozepkor