Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába volt kifejezetten megosztó a Prey a megjelenést követően, jó irányba kezdték terelni a játékot a Mooncrash nevezetű frissítéssel, ami napokon belül egy korábban már megszellőztetett többjátékos mókával fog kibővülni. Az Arkane Studios és a Bethesda kettőse bejelentette, hogy hamarosan megjelenik a Typhon Hunter névre keresztelt játékmód, egészen konkrétan december 11-én már rajtol is a dolog.
A szóban forgó újdonság a fejlesztők elmondása alapján egy bújócskának feleltethető meg, melyben egyetlen túlélőre vadászik öt másik játékos, de ha te inkább mozgókép formájában lennél inkább kíváncsi a módra, akkor lesd meg eme friss és ropogós előzetest, mely bemutatja, miről is van szó:
direktor
7 éve, 1 hónapja és 1 heteÉrdekes trailer.
warriorautobot
7 éve, 1 hónapja és 1 heteEz kurva jó lenne, de egy bajom van hogy csak a DLC-vel együtt érhető el. 🙁
Az még kicsit drága hogy megvegyem.