Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha minden a tervek szerint alakul, a THQ Nordic holnap küldi fel a boltok polcaira világszerte a Darksiders 3-at, amihez ebből az alkalomból befutottak az első külföldi játéktesztek is. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a külhoni újságírók nem zárták a szívükbe a sorozat régóta várt folytatását, hiszen a 40 százaléktól kezdve a 90 százalékig bezárólag mindenféle pontszám repkedett rá, így az objektív megítélés valahol 65 százalék táján áll.
Ez pedig nem a legjobb, bár hazudnánk, ha a korábbi előzetesek alapján jobbat vártunk volna tőle, azonban nézzétek meg inkább a saját szemetekkel, hogy miként vélekednek róla az első játéktesztek.
GameSpot – 4
Metro GameCentral – 4
Stevivor – 5
Push Square – 6
GamesRadar+ – 3.5
RPG Site – 7
TheSixthAxis – 7
PlayStation Universe – 7.5
Destructoid – 8
Game Informer – 8
GamingBolt – 8
Shacknews – 8
Gadgets 360 – 9
God is a Geek – 9
petrovicsz
7 éve, 1 hónapja és 3 heteHát ezek határozottan szar pontok szerintem.
fighterlaci
7 éve, 1 hónapja és 3 heteMegvárom én a magyar kritikákat. Ezek közül kettő véleményére adok, igaz azok se pontozták túl. 😄
mordorer
7 éve, 1 hónapja és 3 heteElég árulkodó pontszámok! 😮
xelosz
7 éve, 1 hónapja és 3 hetenekem mind1 mit írnak imádom a szériát és már amúgy is előrendeltem múlt hónapban 😄
szóval csak legyen már holnap 😄
marduk
7 éve, 1 hónapja és 3 heteAzért azt vegyük hozzá, hogy a Darksiders széria mindig is nagyon megosztó volt. Mindegyiket más okból húzták le bizonyos kritikusok.
hellblade
7 éve, 1 hónapja és 3 heteSosem jött be ANNYIRA a játék,olyan semmilyen számomra mindegyik része.. 😄
xelosz
7 éve, 1 hónapja és 2 heteEgy picit szomorú lettem. ez a darksouls nehézségi szint nem az én világom. (darksouls-hoz hasonló mielőtt valaki beleköt én fullra utálom amúgy is a soulslike játékokat)
de szerencsére gondoltak erre a fejlesztől van Story nehézségi szint. az kb az első rész apokalipszis szintjének megfelel.
viszont a világ meg Fury képességei tetszenek szóval ez az egy negatívumom van csak 🙂