Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Pathfinder: Kingmakernek nem sikerült a szeptemberi megjelenést követően túl nagy népszerűségre szert tennie, viszont az Owlcat Games ezt három új kiegészítővel próbálja meg orvosolni, melyek által bőségesen kerül tartalom az RPG-be. Az első DLC, a The Wildcards december 6-án robban be, és egy-egy vadonatúj fajjal és kaszttal dobja fel a játékot, előbbi a Tieflings lesz, utóbbi pedig a Kineticists, illetve egy hölgy kísérő is bekerül, akinek meglesz a saját történetszála, és akár romantikázhatunk is vele.
A második a sorban a Varnhold’s Lot nevet viseli, ami egy új kampányt implementál a játékba, körülbelül olyan hosszú lesz, mint bármelyik fejezet az alapjátékban, a sztoriban hozott döntéseink pedig mind-mind kihatással lesznek az itteni cselekményre.
Végül, de nem utolsó sorban a Beneath The Stolen Lands jön, ez által egy korábban még nem látott játékmód kerül be, melyben véletlenszerűen generált dungeonökben tudunk randalírozni, majd az egészet egy boss harc koronázza meg, viszont sajnos sem az előző, sem ez a kiegészítő nem kapott még premierdátumot.
golem
7 éve, 1 hónapja és 3 heteLehet hogy belenézek, nem tűnik ez annyira rossznak.
hentes
7 éve, 1 hónapja és 3 heteÉrdekes hogy elhasalt, pedig jó game amúgy!