Hideaki Itsuno rendező elmondása alapján erre azért volt szükség a Devil May Cry 5-ben, hogy mindenki úgy tudja játszani a játékot, ahogyan az neki a legjobban testhez áll, tehát semmit nem kell majd kötelezően megvásárolnunk, játékbeli valutával is kioldhatunk mindent. Nem az első lesz ez a franchise-ban, hogy mikrotranzakciókat implementálnak, ugyanez megtalálható volt már a Devil May Cry 4 Special Editionben is, és ott sem volt zavaró ennek jelenléte.