Azt már tudtuk, hogy eredetileg a Ranger Javelinnel kezdünk, és szép sorjában nyitjuk ki a többit, viszont az új információ, hogy ezeknek nincs megszabott sorrendje, rajtunk múlik, hogy melyik Javelint oldjuk fel előbb. Az életerőnk ugye nem fog magától visszatöltődni, hiszen életcsomagokból tudjuk pótolni azt, páncélunk azonban regenerálódni fog.
Az Elder Game néven futó sztori utáni tartalom kapcsán kiderült, hogy minden egyes játékmód más és más célra lesz alkalmas, illetve, ahogy azt az ilyen jellegű játékoknál megszoktuk, minden bevetés végén kiértékeli osztagunk statisztikáját a gép.
Lesznek távcsöves stukkerek is az arra vágyóknak, illetve loadoutok is rendelkezésünkre állnak majd, ebből kifolyólag lehetőségünk lesz elmenteni a kiszereléseinket. Bármilyen páncélzatot pakolunk fel a Javelinünkre, az nem lesz kihatással a hitboxra, ugyanakkora területen tudnak eltalálni minket.
Továbbá egyébként az Electronic Arts is megszólalt az Anthem kapcsán, miszerint roppant izgatottak a megjelenés miatt, és alig várják, hogy a játékosok belevethessék magukat a kalandba.
direktor
7 éve, 5 hónapja és 3 heteEz tényleg komoly infóhalom! 🙂
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 3 heteKirályul hangzik. De továbbra is tartok tőle hogy túl hájpolják és csalódás lesz.
vape
7 éve, 5 hónapja és 2 heteHát a történettel, meg a körítéssel sosincs gond. De az optimalizálás már kevésbé ilyen jó általában. 😄
totyak
7 éve, 5 hónapja és 2 heteAmiket eddig bemutattak, az szerintem pazarul nézett ki. De tudjuk, hogy a marketingesek csodákra is képesek 😄