Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft bejelentette, hogy július 17-én, azaz jövő héten kedden számíthatnak a rajongók a Far Cry 5 soron következő letölthető tartalmának, a Lost on Mars című őrültségnek az érkezésére. A PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt megjelenő bővítmény a Far Cry 5 második megjelenés utáni kiegészítése, melyben a játékosok Nick Rye irányításával egyenesen a vörös bolygóra utazhatnak, hogy ott segítsenek megakadályozni egy idegen inváziót, mely a Föld felé irányulhat.
Az új kaland részeként egy arzenálnyi új idegen fegyvert kapunk majd használatra, és a készítők igazán nagy zúzást is ígérnek a mini-kampány részeként, amiről már egy kedvcsinálót is be tudunk mutatni nektek, ha felkeltettük volna az érdeklődéseteket.
hellblade
7 éve, 6 hónapja és 1 heteÉrdekesebbnek tűnik mint az alapjáték.. 🙂
hentes
7 éve, 6 hónapja és 1 heteEz egy roppant érdekes kitérő lesz! 😮
golem
7 éve, 6 hónapja és 1 heteEz már annyira beteg, hogy kurva jó. 😄