Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a világ másik felén már meg is unták, felénk azonban még türelmesen várjuk, hogy megjelenjen a Nintendo 3DS-exkluzív Detective Pikachu, amiről a Nintendo most egy újabb trailert mutatott be nekünk. Az alig félperces kis szösszenet teljes egészében a főhősre, azaz a sárga villámpocokra koncentrál, aki ebben az alkotásban egyrészt nem csak a saját nevét tudja majd mantrázni, másrészt pedig nyomozóként próbál felderíteni egy különleges rejtélyt.
A Detective Pikachu történetének középpontjába egy Tim nevű kisfiú áll majd, aki elveszett apukáját próbálja megtalálni Ryme City-ben. Ne feledjétek, a nagy kalandot hamarosan ti is elkezdhetitek, a játék ugyanis március 23-án érkezik Nintendo 3DS-re.
bekecs
7 éve, 10 hónapja és 3 napjaNyomozós Pikachu? 😮 Ez milyen beteg már. 😄
totyak
7 éve, 10 hónapja és 3 napjaAzt kéne ájulásig verni, akinek ez a játék eszébe jutott.