Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PlayerUnknown's Battleground sikerei mindenki számára nyilvánvalóvá váltak azok után, hogy a készítők korábban bejelentették, csak PC-n több mint 30 millió példányt passzoltak el a játék korai változatából. Hogy ez mekkora árbevételt generált? A SuperData járt utána a pontos adatoknak, így megtudták, hogy csak tavaly, azaz 8 hónap leforgása alatt 712 millió dolláros bevételt termelt a PUBG, amivel magasan köröket vert a prémium PC-s piac összes indulójára.
Ez 332 millióval több, mint a lista második helyezettje, avagy a Blizzard által jegyzett Overwatch, melynek PC-s változata 382 millió dollárt generált, és amihez mérten a harmadik helyezett már nem szakadt le ennyire, lévén ezt a Counter-Strike: Global Offensive szerezte meg 341 millió dollárral, de érdemes még kiemelni a GTA Online 118 millió és a Destiny 2 218 millió dolláros bevételét is.
Visszatérve a PUBG jelentőségéhez, csak ez az alkotás tavaly a teljes PC-s piac bevételének 12 százalékát adta, ami összességében bődületes teljesítmény.
totyak
7 éve, 11 hónapja és 2 heteEbből pláne futja nekik adakozni. Meglepődtem, hogy a GTA még dobogón sincs, de az már nem mai csirke.
golem
7 éve, 11 hónapja és 2 heteAztarohadt, egy játék a piac 12%-át!!!! 😄 Ez nagyon durva.
angryknight
7 éve, 11 hónapja és 2 heteElég durva számok azért egy fél kész játékhoz képest(mondjuk ha nem lenne az akkor is). Én is nyomnám,de nem vagyok benne biztos hogy a gépem bírná 🙁
petrovicsz
7 éve, 11 hónapja és 2 heteAz gyönyörű eredmény 😮
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 2 heteAZTABÜDÖSKURVA!!!!!! 😮
Az bevétel öcsém!