Az EA tisztában van vele, hogy a rosszabb eladások elsődlegesen a loot boxok körüli botránynak voltak köszönhetőek, és emiatt is hozott kevesebbet a játék, céljuk azonban, hogy az elkövetkezendő hónapokban visszavezessék a mikrotranzakciókat, ami egy kicsit legalább anyagilag megindíthatja a szekeret.

Egy kis érdekes adalék még, hogy a Star Wars Battlefront 2-ből az EA szerint sokkal többet adtak el digitálisan, így míg az elődből az első negyedévben eladott példányok 32 százaléka volt letölthető példány, addig a folytatásnál már 37 százalékra emelkedett ez a szám.