Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jövőre lesz 20 éve annak, hogy 1998-ban megjelent az FPS műfajt gyökerestől megváltoztató Half Life, ami igazán megérdemelne egy hivatalos feldolgozást, de amíg a Valve a harmadik rész elkészítésére is lusta, addig be kell érnünk rajongói kreálmányokkal. Ilyen többek között a Black Mesa is, ami készülődik már egy ideje, sőt mi több, korai hozzáférésben már el is érhető, de most a fejlesztők egy jelentős frissítést dobtak ki hozzá, és ehhez készültek el az alábbiakban megcsodálható képkockák.
Ha neked esetleg így, félkész állapotban is ínyedre lenne a Half Life rajongói feldolgozása, a Black Mesa az ünnepek alkalmából 75 százalékkal olcsóbban szerezhető be a Steamről, így mindössze 5 euró ellenében máris indíthatjátok.
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 2 hete és 6 napjaJátékot azért készítenek általában ,hogy bevételt generáljanak vele.
Nos a Valve létrehozta az itemezést krátyázást amivel napi szinten több 10 millió $ bevételük van.. Ezek után érthető, hogy nem akarnak szinte semmi fejleszteni ,mert ugye hova minek.
Nem mellesleg igaz ,hogy hl3 nem lesz de nagy respect hogy engedik ,hogy más használgassa a dolgokat…. lásd pl új „portal” meg ez stb.
ronalddo
8 éve, 2 hete és 5 napjaSzépen alakul már de amíg nincs végleges addig én nem fogom kipróbálni.
fighterlaci
8 éve, 2 hete és 5 napjaUhhh ez alaposan megszépült! 😮
5t3v3nk3
8 éve, 2 hete és 5 napjaEz is csak pénzt termel. hozzáadják a hivatalos kártyákat és bumm. hülyék lennének ha nem hagynák..😄 a Rajongó meg freebe melózik..😄
marduk
8 éve, 2 hete és 5 napjaNem éppen, mert kapnak ők is részesedést a bevételből VALAMINT a Valve adott nekik ingyen egy olyan motort, amit a cégen belül fejlesztettek ki. Win-win szituáció volt mindkét részről. Azt te sem gondolod komolyan, hogy a Valve azért hagyná, hogy legyen egy ingyen Half-Life feldolgozás? Szerintem nagyon fair módon járt el a Valve, mert nem kapcsolta le a projektet, hanem segített a csapatnak, feltették Steamre, ők is kapnak belőle bevételt, a készítők is kapnak belőle bevételt, és így mindenki jól járt.
santonio
8 éve, 2 hete és 5 napjaNem követtem figyelemmel ezt a játékot, de így képekről igen jól néz ki! 😮 Sokkal jobban örülnék ha eredeti HL3 jönne, és nagyon szomorú hogy a Valve ennyire beleszarik mindenbe. 🙁
petrovicsz
8 éve, 2 hete és 5 napjaHát ez igencsak jól néz ki! 😮
direktor
8 éve, 2 hete és 5 napjaHa játszik vele valaki, mondja már el légyszi milyen. Visszaadja az eredeti Half Life hangulatot? Nagyon bugos még, vagy játszható azért?
Kipróbálnám, de 5 euro az 5 euro. 😄
marduk
8 éve, 2 hete és 5 napjaEgész jó, olyan mint a Half-Life csak fejlettebb grafikával. Picit optimalizálatlan itt-ott, de amúgy játszható.
patrik94
8 éve, 2 hete és 5 napjaEz nagyon frankün néz ki! 🙂
mordorer
8 éve, 2 hete és 5 napjaEzért ebben az állapotban biztosan nem adnék pénzt. 😖
hentes
8 éve, 2 hete és 5 napjaKöszi, ez engem is érdekelt!
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 2 hete és 4 napjaNézted már? Totálisan játszható. Egyedül a xen pálya nincs benne.
eltohn
8 éve, 2 hete és 4 napjaNagyon dög! 😮
totyak
8 éve, 2 hete és 4 napjaMás fejlesztők foggal-körömmel védik a jogaikat, nehogy valaki felhasználjon a játékukból valamit, ezek meg lazán engedik, hogy rajongói projekt készüljön és a Steam-en vásárolható. Laza.