Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung kapcsán legtöbben a vállalat androidos mobiljaira, televízióira vagy éppen háztartási kiegészítőire gondolhatnak, ám vannak néhányan, akiknek a laptopjukra is a dél-koreai óriás neve lett felvésve. Ez nem véletlen, hiszen viszonylag szűkös, de sokak által kedvelt és versenyképes palettát tettek le ezen a területen is az asztalra, mely hamarosan frissülni fog. A cél ugyanis gőzerővel dolgozik azon, hogy frissítsék a felsőkategóriás ultrabook-ok között versengő Notebook 9-es szériát.
A frissítés fő oka az új, 8. generációs Intel Core i mobil processzorok megjelenése, melyek akár 40 százalékkal is jobban teljesíthetnek, mint az előző generáció. Ez a növekedés már komoly vásárlásösztönző lehet, így az Intel partnereinek mindenképpen érdemes frissíteni a palettát.
A Core i7-es processzor mellé akár 32GB is kerülhet az extrák között pedig megtaláljuk majd az S Pen-t is.
totyak
8 éve, 4 hónapja és 3 heteElkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb mindegyik gyártó kiadjon notikat az új processzorokkal. Az nyerhet vele valamicskét, aki elsőként tudja meglépni.
zender
8 éve, 4 hónapja és 3 heteKár hogy nálunk már nem kaphatók.
hentes
8 éve, 4 hónapja és 3 heteTök jó az ilyet olvasni csak nálunk már nem kapható ami szomorú…
patrik94
8 éve, 4 hónapja és 3 heteEz a széria nagyon jól néz ki.
drift3r91
8 éve, 4 hónapja és 3 heteSzép, de nemrég voltam Németországban, durva h azok a cuccok fél évvel később esnek be hozzánk, mert őgysem venné itthon senki a 18k euros tvket 😄
Laptopokba is fényévekkel előre vannak, azonos áron sokkal jobbat kapsz mint itthon. Sokan nem értik kinek mire kell egy laptop ezért csak húzzák a szájukat ha 400k ba kerül egy darab. Ezek pedig extrákkal könnyen megöthetik az ilyen árat is.
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 3 heteMég vannak Samsung laptopok?
Azt hittem már rég végzett ezzel a piaccal.