Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel háza táján mostanság a szokásosnak gyorsabban mennek a dolgok, hiszen az AMD hosszú évek után végre újra valós fenyegetést jelent a gyártó számára, ami nem csak az árakban, hanem a piac fejlődésének gyorsaságában is meglátszódhat. Az Intel jelenleg a Coffee Lake szériára összpontosít igazán, melyet az AMD Ryzen család ellen küldenek harcba, viszont házon belül nem túl fejlett megoldásról van szó. A Coffee Lake ugyanis a sorban már a harmadik széria a Skylake és Kaby Lake után, mely 14nm-es eljárásban készül.
A vállalat nemrég egy nagyobb újításról számolt be, mely az Ice Lake család személyében már 10nm-es újdonságokat hoz magával, amiről eddig is tudni lehetett, de nyíltan most beszéltek hosszabban az újításról. Ezek a modellek 2018 második felében várhatóak, elsőként pedig vélhetően a mobil processzorok piacán jelennek majd meg.
ronalddo
8 éve, 4 hónapja és 4 heteNagyon kíváncsi leszek, hoznak e valós gyorsulást…
zender
8 éve, 4 hónapja és 4 heteNagyon beszartak a Ryzentől. 😄
patrik94
8 éve, 4 hónapja és 4 heteEz eddig is meg volt nekik csak nem adták ki. Szemét dolog.
vidoros
8 éve, 4 hónapja és 4 heteVégre valami verseny.
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 4 hónapja és 4 heteKíváncsi leszek mikor jönnek majd a hirtelen gépigény emelések ahol ténylegesen elkaszálják majd a 2-4 magos rendszereket….ugyanis valakiknek el kell adni a rengeteg 8-10-12-16+ magos szart…
szattila
8 éve, 4 hónapja és 4 heteEgy hete jött meg a Ryzen valami hatalmasat alkotott az AMD ezzel a procival, IDLE kevesebbet fogyaszt mint az I5 4660 ami ugye lepkefing az 1600x mellett, de játékok közben is csak +30W fogyasztás van viszony lényegesen jobban megy a játék.
totyak
8 éve, 4 hónapja és 4 heteSzerintem van náluk már talonban 8, meg 6 nanométeres is, csak minek kiadni, minek a hirtelen nagy ugrás.
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 3 heteÉs kajak még nem sütött el senki semmilyen jeges poént? 😄
Na majd én!
Az Intel rendesen jégre fogja tenni az ellenfeleit. 😄 HAHAHA szar poén! 😄