Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD nemrég mutatta be legújabb felsőkategóriás grafikus kártyáit, a rendezvényen pedig természetesen jelen voltak a szintén nemrég leleplezett új processzorok is, melyekkel a hozzáértők eljátszadoztak egy kicsit. A végeredmény pedig egy egészen elképesztő Cinebench érték és egy látványos tuning lett, melynek főszereplője a Ryzen Threadripper szériába tartozó 1950X volt. A 999 dolláros, 16 magos szörnyeteget egy hamarosan piacra kerülő, referencialapként emlegetett AMD X399 "Whitehaven" alaplapba helyezték el, a 3,4GHz-es alap és a 4GHz-es Boost értékeket pedig jócskán túlszárnyalták.
Sikerült ugyanis 5,1GHz-ig felhúzni a processzort, melyet természetesen folyékony nitrogénnel kellett hűteni. A Cinebench R15-ben ez 4122cb-t eredményezett, viszonyításképpen pedig a 4,9GHz-ig felhúzott Intel Core i9-7900X 2551cb pontja említhető meg.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAmit otthon, normális feltételek mellett ki lehet hozni a prociból, az a lényeg, nem az ilyen eltúlzott, laborörülmények között elért eredmények.
drgenya
8 éve, 5 hónapja és 2 heteJajj…
Ha most Intel előnyről volna szó, akkor meg ezt írnád:
„Na erről van szó…stb., puszi, nyali-fali…”
Szóval ócska fandumát írtál.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteMég jó, hogy ennyire ismersz. Minden ilyen hírnél ugyanezt írom. Tuti volt már Intellel is ilyen hír, keress vissza, nézd meg mit írtam. Amúgy AMD processzorom van, Mr. Intel nyali-fali 😛
xelosz
8 éve, 5 hónapja és 2 heteitt nincs sztem semmi nyali fali..
ez nem normal felhasználás persze érdekes hír mert nem semmi teljesítmény de én egy procim se húztam. volt 3 amd procim most intelem van és direkt nem K verzió mert nem húzok procit..
amúgy várósak ezek a ryzenek brutal erő van bennük
kylx
8 éve, 4 hónapja és 1 napja1700as felmegy 3,9Ghz-re gyári hűtővel. Ami durva.