A száműzött mesehősök kalandjai mellett sor került a The Walking Dead kalandjáték soron következő és egyben utolsó évadának a leleplezésére is! A játék egyelőre még csak a The Walking Dead: The Final Season munkacímmel rendelkezik, ellenben az bizonyos, hogy a Telltale Games ezzel szeretné lezárni Clementine történetét, hogy utána talán valami új sztorival rukkolhasson elő. Sajnos az alkotásról semmiféle bővebb információnk sincs azon túl, hogy valamikor jövőre jön, méghozzá PC-re, konzolokra és mobilokra.
A videós prezentáció során a Telltale Games hivatalosan is bemutatta a soron következő Batman-kalandot is, amely Batman: The Enemy Within címmel érkezik, mint a széria második évada, amely öt epizódot tartalmaz majd, az első pedig már augusztus 8-án elrajtolhat, a középpontban Bruce Wayne, alias a Denevérember legújabb kalandjaival, amelynek során Rébusz ismét Gotham City terrorizálásába kezd, miközben felbukkan Joker is, nekünk pedig ugyebár rendet kell tennünk a káoszban akár egyedül, akár a Crowd Play által mások segítségével.
totyak
8 éve, 6 hónapja és 1 napjaCsupa folytatás. Ez csak azoknak hír, akik valamelyik játékkal játszanak, a többiek sajna most hoppon maradtak.
vape
8 éve, 6 hónapja és 1 napjaTTG hírnek akkor fogok örülni amikor bejelentik hogy egyben adnak ki játékot. 🙂
totyak
8 éve, 6 hónapja és 1 napjaKár ezen lovagolni minden TT hírnél, nem lesz olyan, hogy egyben, ők epizódokban dolgoznak.
rdave
8 éve, 6 hónapja és 1 napjaOszt akkor majd gyorsabban fejlesztenek vagy olcsóbban adják? Senki nincs rákényszerítve, hogy darabokban vegye…