Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Destiny 2 megjelenése már itt van a kanyarban, így várható volt, hogy a Bungie minden erejével a folytatásra koncentrál, és bár a hírek szerint az első rész szervereit nem kapcsolják még le egy darabig, ellenben frissítések sem várhatók a játékhoz. Azt már tudjuk egy ideje, hogy extra tartalmak biztosan nem érkeznek az első részhez, de a Bungie a minap elég egyértelmű volt azzal kapcsolatban is, hogy érkezik-e a játék balanszolásához kapcsolódó frissítés, illetve hibajavítás, avagy sem.
Természetesen nem, a stúdió ugyanis a szokásos heti blogbejegyzésében feketén és fehéren leírta, hogy jelenleg egyetlen dologra koncentrálnak a Bungie berkein belül, ez pedig a Destiny 2. Persze mindez nem jelenti azt, hogy soha többé nem patchelik már az első részt, ellenben erre mostanában biztosan nem kerülhet majd sor. Utána meg már majdnem minek?
tommy
8 éve, 7 hónapja és 2 heteÚgyse játszik vele senki! 😄
hentes
8 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért legalább a második megjelenésig ápolgathatnák az első részt… 😮
mordorer
8 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért maradhatott volna pár ember a jelenleg éles szerverekre is! 😄 😮
totyak
8 éve, 7 hónapja és 2 heteElőbb-utóbb minden játéknál eljön az idő, hogy megszűnik a támogatás, sajnos ezzel együtt kell élni.