Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint ismert, a Square Enix háza táján komoly átalakítások zajlanak, ezáltal nemcsak a Hitman fejlesztőit menesztették, hanem a CyberConnect2-vel is megszakították a kapcsolatot, akik történetesen éppen a Final Fantasy VII Remake-en dolgoztak. Hogy mi lesz most a projekttel? Mindez eddig lógott a levegőben, azonban a Square Enix ma bejelentette, hogy nem kell aggódniuk a rajongóknak, természetesen a projekt nem kerül kukába, ellenben elvették az említett csapattól, hogy a Square Enix egyik belsős brigádja házon belül fejezze be azt.
A projekt vezetésével egyébiránt Naoki Hamaguchit bízták meg, aki korábban a Mobius: Final Fantasy-n dolgozott, de hogy a váltás befolyásolja-e valamennyire a játék alakulását vagy megjelenését, az egyelőre még nem derült ki.
golem
8 éve, 7 hónapja és 3 heteNagyon megy mosta a kavarás a SE-nél, valami nem stimmelhet náluk a költségvetéssel.
direktor
8 éve, 7 hónapja és 3 heteAjjaj, mi lesz ebből… 😖
ryuthestar
8 éve, 7 hónapja és 3 heteNem is baj…
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 heteAzért a készülőben levő projekteket meghagyhatták volna annál a fejlesztőnél, aki elkezdte. Nem szeretem az ilyet, amikor egy játék felénél, harmadánál más veszi át a fejlesztést.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 3 heteA CyberConnect2 soha nem volt az egyedüli fejlesztő, csak partnercég, ráadásul nem is egy partnerük volt a játéknál. Valószínűleg elégedetlenek voltak a külsős csapatokkal, így kiszervezték őket. A Final Fantasy XIV-nél is jól jártak a játékosok, hogy újraszervezték a csapatot.