Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gigabyte kapcsán mostanság az Aourus család kapja a legnagyobb hangsúlyt, hiszen a korábban csak laptopokat tartalmazó szériát idén kezdték el más termékekkel is felölteni, a cél pedig egyértelműen az, hogy a márka legmeghatározóbb neve legyen. Ezen az úton egyébként jól haladnak, hiszen a legjobban felszerelt alaplapok mellett a legerősebb grafikus kártyák és egyre jobb hordozható számítógépek viselik az Aorus nevet. Nemrég egy újabb lehetséges bővülési irány bukkant fel a Computex előtti egyik sajtóeseményen, ahol néhány gyártó között a Gigabyte is kitett pár újdonságot az asztalra.
Szemfüles látogatók vették észre, hogy a kiállított konfiguráció bizony saját processzorhűtővel rendelkezik, mely szintén az Aorus család védjegyeit hordozza magán. Hivatalos bejelentés vélhetően csak a Computex alkalmával érkezik, az pedig szinte biztos, hogy minden mai foglalattal kompatibilis lesz a megoldás.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 4 heteMekkora benga hűtő, elfoglalja a fél alaplapot, besza, behu.
bvektor
8 éve, 7 hónapja és 4 heteNem gyenge, de egy ilyen léghűtésen nem nagyon van mit módosítani. Az a takaró lemez mondjuk jól néz ki.
kylx
8 éve, 7 hónapja és 4 hetemindig, amikor ilyen hűtőt látok, a supercharger jut eszembe autóknál
#kep#https😕/i.ytimg.com/vi/m1CpnKxev5g/maxresdefault.jpg#kep_vege#