Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A DDR4-es szabvány nem csak fejlettebb technológiát és nagyobb erőt hozott magával a memóriamodulok piacára, hanem a dobozból kivett modulok órajelei is nagyot emelkedtek. A G.Skill a piac egyik legnagyobb szereplője, oldalunkon is gyakran bukkannak fel az újdonságaikkal, illetve a tuning kísérleteket is szép számmal támogatja a vállalat. Most nem kellett folyékony nitrogén ahhoz, hogy egészen magas órajeleket emlegessünk, hiszen piacra dobták az új Trident Z modulokat.
A 16GB-os csomag két darab 8GB-os modulból áll, melyek 4333MHz-en ketyegnek CL19-19-19-39-es időzítéssel. Természetesen további potenciál is rejtőzik még az újdonságokban, de így már pláne nincs szükség otthoni tuningra, akik pedig ennél is többre vágynak, várhatnak még egy kicsit, hiszen 4500MHz körüli újdonságok is érkeznek a következő hónapokban.
fighterlaci
8 éve, 9 hónapja és 4 napjaAz a kemény! 😮 A mostanio memóriám 1833. 😄
valamaldoran
8 éve, 9 hónapja és 4 napjaNice! Már csak a DDR4 ram áraknak kellene kicsit barátibb árakra beállniuk, mert ami most van az elég durva! Értem, hogy mobil szegmens és tsa-i, de indokolt a dupla ár?
kpal
8 éve, 9 hónapja és 4 napjaLehet megvárom most már a DDR5-öt az csak hoz több újítást.
valamaldoran
8 éve, 9 hónapja és 4 napjaÚjítást igen, viszont ha rácsap a mobil piac, mint gyöngytyúk a takonyra, akkor az árak sajnos nem fognak normalizálódni.
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 3 napjaHa minden igaz a DDR4-es RAM-ok ára már elkezd normalizálódni az év vége fele, de remélem tényleg mert a mostani árak már kegyetlenek.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 2 napjaÉn meg szerényen elvagyok egy 1833-as DDR3-as memóriapárossal. Van hova fejlődnöm.