Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom Vancouver már tegnap elérhetővé tette a Dead Rising 4 soron következő DLC csomagját, de hogy egy kicsit fellendítsék az eladásokat, egy trailert is bemutattak a Frank Rising címet kapott kiegészítőről. Bár a csomag 10 dollárba kerül majd, azonban nem véletlenül lesz ilyen drága, hiszen egy komplett mini-kampányt élhetünk át benne, amelyben Frank zombivá alakul, aminek hatására teljesen új képességekre tesz szert, mi több egyenesen ijesztővé válik, egyetlen célja pedig, hogy még a teljes átalakulás előtt újra ember lehessen.
Érdekesség, hogy az alábbi videón néhány pillanat erejéig láthatjuk az alkotás egy későbbi bővítményét, avagy a Super Ultra Dead Rising 4 Mini Golf DLC-t is, amely bár megjelenési dátummal még nem rendelkezik, de azt már nyugtázhatjuk az alábbiakból is, hogy egy igazán tartalmas móka várható tőle.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 2 heteAz alapjáték tetszik, ez a kiegészítő már nem. Azt szoktam meg, hogy a zombikat ölöm, nem azt, hogy a maradék emberre is rátámadok. A Red Dead Redemption zombi módját is direkt kihagytam.