Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bandai Namco legfrissebb bejelentései szerint várhatóan még az idei évben megjelenhet az ultra-realisztikus autós játékok kedvelőinek legnagyobb örömére a Slightly Mad Studios által fejlesztett Project Cars 2 PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is. Habár a kiadó pontos megjelenési dátummal egyelőre még nem szolgált, ellenben a 2017 végét jelölte ki egyfajta időintervallumként, hovatovább bemutatták hivatalosan is azt a trailert, amely egy kicsit korábban már kiszivárgott közénk, ellenben most 4K minőségben nyílik lehetőségünk megtekinteni.
A hivatalos közleményből megtudtuk még mindemellett, hogy a Project Cars 2 több mint 170 autóval és 60-nál is több pályával érkezik majd, ezáltal a maximális realizmus mellett a világ elit brandjei és leginkább ikonikus autómárkái mind felbukkannak majd ismert versenypályák és helyszínek társaságában.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 1 heteSzexi. Habár ez nekem nem volt 4k, 1080p volt a legnagyobb, amit választhattam. 😄 Kia Stingert bele plíz.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 hetePedig ott a 4k, nekem engedi kiválasztani Chrome-ban. Az más kérdés, hogy az én monitoromon teljesen mindegy 😄 A játék nagyon szép lesz, bár nem tudnék felvonultatni semmi pluszt mellette, másik versenyjátékokkal szemben. Manapság már mind gyönyörű. Csak a megszokás, meg a platform határozza meg, hogy ki mivel tolja.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 1 heteAkkor a google megint a saját böngészőjének kedvez… 😄 Amúgy meg nem megszokás, hanem játékopciók, fizika (beleértve az irányíthatóságot) és tartalom. Ezek lényegesek autós játéknál. Meg nekem a karrier. 😄 Sajna az új GT-ből is kimarad a karrier mód, így én is kimaradok. PC első részében is úgy tudom, hogy nem sok van, így az is kimaradt, habár még lehet megveszem mielőtt ez kijön. Most a Driveclubot kezdtem el, az nem rossz, jobb mint vártam.
tuttu13
8 éve, 11 hónapja és 1 heteRemélem sokat tanultak az előző játék hibáiból…
Viszont azt láttátok, hogy a rally is lesz benne? Talán azt láttam egy befagyott tó közepén… 😮
Az kemény lenne, de ezek a fajta próbálkozások nem szoktak sikerülni. Sajnos, ha egy játék jó pálya autózást nyújt akkor rossz rallyt és fordítva…
Carrier legyen benne, de ne az előzőhöz hasonló. Bár ez amúgy is multiba élvezetes játék csak sok a troll. 😕
A grafikától eldobom az agyam, de vajon mennyire használja ki a DX12 future-eit???
maniac
8 éve, 11 hónapja és 1 heteJól láttad, az off-road versenyzés az egyik nagy újdonság lesz. 🙂