Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár manapság már a világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy egy szerepjátéknak több befejezése is van, a Nintendo esetében azonban ez nem feltétlenül ennyire egyértelmű, éppen ezért örülhetünk most annak, hogy valaki konkrét részleteket közölt velünk erről. Ez a valaki pedig Eiji Aonuma volt, aki egy portugál magazinnak adott interjúban jelentette be a rajongók számára, hogy alternatív befejezéssel is átélhető lesz Link legújabb kalandja, ezáltal legalább két végkifejlet várható a sztorihoz.
Aonuma természetesen nem közölt konkrét részleteket a finálé kapcsán – még csak az okozott volna felháborodást -, ellenben annyit hozzátett, hogy egy bizonyos feltételnek kell majd megfelelnünk ahhoz, hogy láthassuk az alternatív befejezést, amelyek rendszerint – a korábbi részek alapján – igazán hatásosra szoktak sikerülni.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 4 heteKettő szerintem pont optimális. Én pl. nem szeretem, ha egy játéknak sok befejezése van, mert szeretném látni mindet, de annyiszor játszani meg nem biztos, hogy akarom. Ilyenkor jön a jutub.