Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A processzorok piacán egy darabig szinte csak az Intel szolgáltatott érdem újdonságokat, bár ők is igyekeztek kihasználni a rivális tétlenségét, ami sokak szerint évekkel visszahúzta a processzorok piacát. Idén azonban az AMD is komoly újdonságokról beszélt, 2017 elején pedig mindkét óriás számos új modellt dob majd piacra. Az Intel kapcsán még a felsőbb szegmensben is a négymagos megoldások az uralkodók, egyedül az "Extreme" szériában tettek már közzé hatmagos modellt, melyhez különleges alaplap kellett.
Korábban már felröppentek olyan hírek, hogy hamarosan az „átlagos” vonalon is bevezetik a hatmagos megoldásokat, mely nagy lépés lenne, hiszen hosszú évek óta négy mag a maximum. Erre a legújabb hírek szerint szinte már biztos sor kerül 2018-ban, amikor megjelenik a „Coffee Lake” család, mely magával hozza az Intel 300 chipkészleteket és állítólag egy teljesen új foglalatot kínál majd.
kylx
9 éve, 1 hónapja és 3 hete2×2 után nagyon reméltem hogy 3×3 lesz,de sajnos nem így lett.
totyak
9 éve, 1 hónapja és 3 heteHa ezek a procik kijönnek, hirtelen megugranak majd az ajánlott gépigények.
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn beérem egy négymagossal is. 🙂
Azoknak legalább lemegy az ára.