Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft kapcsán sokszor előkerül az okostelefonos üzletág, mely egyértelműen a vállalat egyik leggyengébb hardveres részlege, amiben ugyanakkor nagy szerepet vállal a nem túl ütőképes szoftver is. Azt mindig hangoztatják az amerikaiak, hogy nem adják fel és jönnek majd a rendszert illető szoftverfrissítések, valamint új készülékekre is számíthatunk 2017-ben. Nemrég egy apróbb frissítéssel javítottak a felhasználói élményeken, hiszen a rendszer egyik jelképéhez, a "csempékhez" nyúltak hozzá.
Az időjárás és a híralkalmazás is a frissített pontok között szerepel. Előbbi végre átlátszó csempeként is használható, utóbbinál pedig a kattintás utáni történéseken javítottak, hiszen egyből az adott hír hosszabb változatára viszik a felhasználókat.
Ezek ugyan csak apróbb frissítések, de jól látszik, hogy tényleg nem adták még fel és Redmondban úgy gondolják, hogy sokat javíthatnak még a Windows mobilos megjelenésén.
mordorer
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaVégük. Teljesen feleslegesek az ilyen módosítások.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaAzt azért lássuk be, hogy egy programozónak ez 5 perces munka lehetett, szóval még ne nyaljunk be a Micronak csontig, hogy mennyire jófejek.
bekecs
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaVan ám innováció… 😄
kpal
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaÉn örülök a folyamatos frissítéseknek. De addig nem cserélem le a 1520 míg az MS ki nem jön egy újabb komoly telóval.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 4 napjaWoW! 😮
Soooooooooooooo much innovation! 😄 😄